A Hétköznapok a prosztatagyulladással

Prosztatarák

Képzeljünk el egy prosztatagyulladásban szenvedő férfit, akinek nemcsak a testét-lelkét viseli meg a betegség, de a párja, családja is lépten-nyomon belebotlik a kellemetlen tünetekbe. Az alábbi, mindannyiunk számára ismerősnek ható történet nemcsak azt mutatja meg, hogyan nehezítik meg a panaszok a hétköznapokat, de azt is, hogy a gyógyulásban mennyit jelent egy támogató, szerető társ figyelme, segítsége. 

– Szívem, kérlek, siessünk, már rég a szüleimnél kellene lennünk. Ha akarod, átveszem én a vezetést, látom, hogy nem vagy jól.

– Csak kicsit fáradt vagyok, és fáj a hátam meg a hasam, ennyi az egész!

Így kezdődött. Egy szép nyári délutánon, amikor családi ünnepségre utaztak. A nő aggódott, az autóút hosszú volt. A férfi pedig ideges, türelmetlen és feszült. Aztán a férfi nem vette észre azt a piros lámpát, és majdnem karamboloztak. Akkor már káromkodott és fészkelődött az ülésben.

– Jól vagy? Nagyon fáj?

– Dehogy! Tudod, a férfiak mindent túljátszanak.

– Légy szíves mondd el nekem, ha valami baj van! Lehet, hogy fel kéne hívni a háziorvost.

– Jó, majd felhívom.

Persze nem hívta fel. A hetek, hónapok mentek, a tompa alhasi fájdalom viszont maradt. Igaz, néha elmúlt, aztán a legváratlanabb pillanatokban ismét fellángolt. Nem volt kibírhatatlan, csak idegesítő, zavaró, kellemetlen. De ha ügyes volt, nem vette észre senki. Aztán egyszer csak társultak mellé a vizelési problémák.

– Drágám, ugye, végignézed velem a filmet!

– Hát persze, szívem! Csak hadd menjek ki WC-re előtte!

Ezt már nem lehetett eltitkolni.

– Megállítanád? Mindjárt jövök!

– Hát ezt nem hiszem el! Pont most?

– Tudod, csak a tegnapi sörözés miatt…

– De már voltál kint háromszor!

– Mennyi van még hátra?

– Még csak a felénél vagyunk…

Ők viszont még csak a betegség elején jártak. A neheze ezután jött. Ekkor már a férfi az ágyban sem tudott teljesíteni, és a szexuális nehézségek a kapcsolatukat is veszélybe sodorták.

– Alig vártam, hogy anyám végre elvigye a gyerekeket! Van egy egész napunk!

– Csak szép lassan…

– Lassan? Hogy érted ezt? Már nem tetszem neked?

– Ne butáskodj, imádlak!

– De akkor mi a baj? Értem, hogy az ember néha fáradt, vagy nincs kedve, de ez már három hónapja tart, és nem mehet így tovább! Még csak 37 éves vagyok, és szexelni akarok! Ciki?

– Félek tőle, hogy nem fog menni. A múltkor is fájt, és emiatt nem is tudtam befejezni, emlékszel? Sajnálom!

A nő végül az egész éjszakát azzal töltötte, hogy rákeresett a tünetekre. A hónapok óta tartó stresszre és diszkomfortérzetre, a tompa, feszítő alhasi fájdalomra, a vizelési panaszokra, a szexuális nehézségekre. Bár nem volt orvos, úgy érezte, megtalálta a választ: krónikus bakteriális prosztatagyulladás. A férfi hiába tagadott, nem volt menekvés.

– Képzeld, rágugliztam a tüneteidre, és azok alapján lehet, hogy CP-d van.

– Hogy mim van?

– Krónikus bakteriális prosztatagyulladásod. Találtam egy készítményt is, amely segíthet a tüneteid enyhítésében, de természetesen ez nem ment fel az urológiai kivizsgálás alól.

– Mi az?

– A Proxelan végbélkúp. Hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmaz, amelyek nyugtatják és ápolják a szöveteket. Helyi kezelésre javasolják, azaz az összetevők közvetlenül a probléma forrásánál szabadulnak fel, és segítenek a gyulladásos, feszülő, pangásos állapot okozta fájdalom és a vizelési zavarok enyhítésében. Vény nélkül kapható, és tartósan, kúraszerűen is alkalmazhatod, szóval az antibiotikum-kúra mellé és utána is javasolják kiegészítő terápiaként. Én megveszem neked, ha az orvos valóban megerősíti a diagnózist, és felírja az antibiotikumot. Kértem neked időpontot csütörtökre.

– De van egy prezentáció, amit meg kell csinálnom aznap délig…

– Fájdalmaid vannak, problémáid vannak, rossz neked – és most már kicsit nekem is. Nem érdekel a prezentáció! Nem akarom, hogy szenvedj és fájjon neked!

– Én pedig nem akarok bemenni egy orvoshoz, aki feltérdeltet egy asztalra és kesztyűbábnak használ.

– Azt egyszer kell kibírni, de ezt, amiben most vagyunk, hónapok óta nyögjük. Ráadásul lehetnek súlyosabb következményei is. Én pedig iszonyúan aggódom érted! Kérlek, menj el orvoshoz!

És a nő addig „terrorizálta” a férfit, míg végre beadta a derekát.

– Sehogy sem menekülök, mi?

– De nem ám! Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek…!